Amióta tart az orosz–ukrán háború, Románia területén is több olyan incidens történt, amely a határ menti háború közvetlen biztonsági kockázataira figyelmeztetett, és egyre több román állampolgárban erősíti azt az érzést, hogy az ország már nem csupán szemlélője, hanem bizonyos értelemben elszenvedője is a konfliktus következményeinek.
A legsúlyosabb esetek közé tartozik a galați-i drónbecsapódás, amikor egy robbanótöltettel felszerelt drón egy lakóházba csapódott, két ember könnyebben megsérült, és a hatóságoknak ki kellett üríteniük az épületet. A NATO katonai parancsnokságának szóvivője szerint a drón orosz eredetű volt, ezt a román sajtó több forrásból is megerősítette.
Néhány nappal később újabb riadalmat okozott a konstancai kikötőben történt robbanás, ahol egy tengeri drón semmisült meg. Ebben az ügyben azonban a román kormány és a HotNews által közölt hivatalos kronológia szerint a drón egy olyan, négy ukrán tengeri eszközből álló csoport része volt, amely felett az ukrán hadsereg elveszítette az irányítást, és a többi eszköz is önmegsemmisült a tengeren vagy a kikötőn kívül. A védelmi minisztérium azt közölte, hogy az eszköz típusa az ukrajnai háborúban használt drónok közé tartozik, a robbanás előtt pedig a területet lezárták, így nem voltak áldozatok.
A két incidens közös pontja az, hogy mindkettő a román közvéleményben azt a kérdést vetette fel: ha háborús eszközök jutnak be egy NATO-tagállam területére, akkor miért nem következik ebből látványosabb és keményebb válasz? Civil szemmel valóban úgy tűnhet, hogy az állam minden alkalommal inkább technikai, jogi vagy katonai magyarázatokat keres, mintsem hogy egyértelműen kimondja: Románia elleni támadás történt.
A román kormány álláspontja ugyanakkor árnyaltabb és óvatosabb. A galați-i becsapódás után a román külügyminisztérium közölte, hogy tájékoztatta a NATO-szövetségeseket és a főtitkárt, az államfő pedig összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot. Ez azt jelzi, hogy Bukarest súlyos biztonsági incidensként kezelte az ügyet, de nem minősítette automatikusan olyan fegyveres támadásnak, amely azonnal a NATO kollektív védelmi mechanizmusát aktiválná.
A hivatalos román reakciók alapján a hangsúly eddig inkább három elemen volt: a helyzet gyors kivizsgálásán, a lég- és partvédelem megerősítésén, valamint a szövetségesek azonnali tájékoztatásán. A konstancai esetben különösen jól látszott ez a megközelítés, mert a hatóságok lezárták a területet, vörös beavatkozási tervet alkalmaztak, majd az ügyészség vizsgálatot indított, miközben a kormány a történteket nem ellenséges állami akciónak, hanem elszabadult ukrán eszközök incidensének írta le.
A NATO reakciója a galați-i ügyben az eddigieknél határozottabb volt kommunikációs szinten. Mark Rutte főtitkár azt üzente, hogy a szövetség kész megvédeni minden egyes centiméterét a tagállamok területének, és ugyanezt hangsúlyozta az amerikai nagykövet is a NATO mellett. Ugyanakkor a nyilatkozatokból az is világos, hogy a szövetség egyelőre nem kezelte a galați-i esetet úgy, mint egy hivatalosan megállapított, közvetlen NATO elleni fegyveres támadást, hanem inkább súlyos, Oroszországhoz köthető incidensként.
Az Európai Unió szintén erős politikai üzenetet küldött. Ursula von der Leyen szerint Oroszország ezzel ismét átlépett egy vörös vonalat, az EU pedig szolidaritását fejezte ki Romániával, és jelezte, hogy tovább erősíti a keleti szárny védelmét, illetve fokozza a nyomást Moszkvára újabb szankciós lépésekkel. Ez politikailag kemény állásfoglalás, de katonai értelemben nem jelentett azonnali, látványos válaszcsapást vagy rendkívüli uniós beavatkozást.
Éppen ez az, ami miatt sok civilben hiányérzet marad. A közvélemény egy része abból indul ki, hogy ha orosz eredetű drón csapódik be román lakott területre, akkor ez már önmagában támadás egy NATO-tagállam ellen. A nyugati intézmények és a román állam viszont láthatóan csak akkor használnak ilyen jogi-politikai minősítéseket, ha bizonyítható a szándékosság, az egyértelmű felelősség és az a küszöb, amely egy elszigetelt vagy átsodródó háborús incidensből hivatalos államközi fegyveres támadást csinál.
A galați-i ügy tehát azért különösen fontos, mert ez volt az a pont, ahol a román és a szövetséges reakciók már nem egyszerűen aggodalmat, hanem nyílt elítélést és magas szintű konzultációt hoztak. A konstancai robbanás viszont azért más természetű, mert a jelenlegi hivatalos álláspont szerint ott nem orosz támadó akció, hanem irányítását vesztett ukrán tengeri drónok okozták a veszélyhelyzetet.
A legfontosabb következtetés ezért az, hogy Románia nincs közvetlenül hadban, de a háború következményei már egyértelműen átléptek a román határon. A román kormány, az EU és a NATO ezt ma elsősorban biztonsági incidensek, provokációk és kockázati események sorozataként kezeli, nem pedig automatikusan olyan támadásokként, amelyek rögtön kollektív katonai választ váltanának ki. Ettől még a civilek aggodalma teljesen érthető: amikor drónok csapódnak be vagy robbannak fel román földön, a hétköznapi ember számára a különbség a „háborús incidens” és a „támadás” között egyre kevésbé tűnik megnyugtatónak.
