Újabb 30 nappal meghosszabbították a veszélyhelyzetet Parajdon

A parajdi helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal meghosszabbította a veszélyhelyzetet a községben, így az június 8-tól július 7-ig marad érvényben. A döntés hátterében továbbra is a sóbánya térségében kialakult rendkívüli helyzet áll, miközben a hatóságok folyamatosan figyelik a Korond-patak vízhozamát és a környék felszíni vizeit.

A Hargita megyei prefektusi hivatal tájékoztatása szerint a korábban elrendelt intézkedések változatlanul érvényben maradnak. Ezek közé tartozik minden szükséges erőforrás mozgósítása a bányaterület biztonságban tartásához, valamint a parajdi és a környező települések lakosságának folyamatos tájékoztatása a helyzet alakulásáról.

A hatóságok ugyanakkor arra is felkészülnek, hogy szükség esetén segítséget nyújtsanak az érintett övezettől lejjebb fekvő háztartásoknak és lakóknak. A veszélyeztetett területre, illetve a Só-szorosba továbbra sem léphet be a lakosság.

A helyzetet több intézmény közösen követi nyomon. Az állandó megfigyelésben részt vesz a Maros Vízügyi Igazgatóság, a Salromhoz tartozó parajdi sóbánya, a helyi vészhelyzeti bizottság, valamint a Hargita megyei katasztrófavédelem. Nemcsak a bányaperem és a Só-szoros állapotát ellenőrzik, hanem a Korond-patak és az alsóbb vízfolyások vízminőségét és vízhozamát is.

A következő időszakban a meteorológiai és hidrológiai előrejelzések miatt kiemelt figyelmet kap a Korond-patak, amely áthalad a Só-szoroson, illetve a Kis-Küküllő is. A szakemberek a két vízfolyás felszíni vizeinek minőségét is folyamatosan mérik.

A parajdi veszélyhelyzetet először 2025 májusának elején rendelték el, miután a föld alatti járatokban beszivárgások jelentkeztek. A helyzet azután vált különösen súlyossá, hogy 2025 májusának végén a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát. Azóta a veszélyhelyzetet hónapról hónapra meghosszabbítják.

Az oldal tetejére